Van egy fám, és élezgetem hozzá a fejszémet.
Ez a blog pont erről szól.

Az elmúlt néhány hónapban kiderült számomra, hogy vonzanak a körülöttem lévő tárgyak. A gravitációs mezejükkel ugyan semmi extra kapcsolatba nem kerültem, de kiváltanak belőlem egy "muszáj ebből csinálnom valami sokkal jobbat" érzést. A megvalósulási hatékonyság egyelőre nem túl magas (és még kevésbé rendszeres), mivel két, 1 méternél alacsonyabb személy élvezi kitüntető figyelmemet a nap 24 órájában, az év 365 napján.

Az eddigi munkáim egytől egyig szerelemnek minősülnek. 
Sajnos a korábbiakról nincs fotóm, így csak érintőlegesen szólok egy csodaszép kredencről, tulipános ládáról, polcos szekrényről, kárpitozott fotelekről... Azonban hozok máris néhány képet a nem olyan régi kedvenceimről, hogy mutassak is valami kézzel foghatót... na jó, szemmel láthatót:

Az első a kislányom rácsvédőjéről és takarójáról szól. Tudni kell hozzá, hogy a varrógéppel aznap este ismerkedtem meg közelebbről, mikor ezeket készítettem, tehát első művek közé tartoznak a varrott tárgyaim. Ekézni nem ér, mert szerintem tökre bevállalható, ha az ember lánya nem is tud varrni :) 

Ugyanezzel a lendülettel készült a kisfiam párnája és takarója is, félelmetes, minden rémisztőt elűző oroszlán haverral:



És egy kínomban kitervelt élvédő, ami a két állandóan mozgásban lévő, magát napi rendszerességgel a kisasztal sarkán (lehetőleg az arcán) lenyúzó perpetuum mobile védelmében pattant ki hirtelen őszülő fejemből:

Egyáltalán nem biztos, hogy rendszeresen frissül majd ez a felület, de a blogbejegyzések száma időről időre biztosan növekedő tendenciát mutat majd. Ahogy a két gyerek eléri az 1 métert, érzem, hogy elképesztően hatékony leszek. :)

Tervem rengeteg van. Innentől pedig baj nem lehet ;-)